Skip to content

Egy nap, ami nálunk nincs

  • by

Nemzetközi Sajtószabadság Napja
Május 3-án világszerte megemlékeznek a Nemzetközi Sajtószabadság Napjáról, amelyet az ENSZ 1993-ban hirdetett meg a Windhoek Nyilatkozat elfogadásának évfordulóján. Ez a nap arra hivatott, hogy felhívja a figyelmet a szabad és független sajtó jelentőségére, valamint emlékeztessen a véleménynyilvánítás szabadságának alapvető fontosságára.

A sajtó, mint a közvélemény tájékoztatásának eszköze, kulcsszerepet játszik a demokratikus társadalmak működésében. A sajtószabadság biztosítja, hogy az újságírók, a közösség eseményei iránt érdeklődő polgárok szabadon, külső befolyástól mentesen végezhessék munkájukat, informálva a nyilvánosságot a közérdekű eseményekről, visszaélésekről és döntésekről, vagy egyszerűen csak elmondják, leírják véleményüket tágabb vagy szűkebb közösségükről. eseményeket osszanak meg. A sajtószabadság, a vélemények közlésének korlátozása veszélyezteti a társadalom tájékozottságát és a hatalom elszámoltathatóságát – Hajdúnánáson épp ez a cél az új polgármestere elképzelése szerint.

Hajdúnánáson a városvezetés korlátozta a városi döntésekhez történő hozzáférést, hiszen a fontos (sőt, úgy tűnik a legfontosabb) döntéseket olyan bizottságokban hozzák, melyek döntései nem nyilvánosak. (A városi bizottságok: Jogi, Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság  és a Stratégiai és Intézménykoordinációs Bizottság)
Bódi Judit csökkentette az ellenzéki politikusok jelenlétét a helyi médiában is. A városi újság főszerkesztői posztját olyan személyre bízták, aki a helyi párthoz (bocs, „Összefogás”-hoz) kötődik (a választások után egyből lecserélték a régi főszerkesztőt).
A legnépesebb helyi Facebook-csoportban is önkormányzati dolgozó terjeszti Bódi Judit üzeneteit, nem egyszer álprofilok mögé bújva. Sőt, a Hajdúnánási Pletyka ellenpólusának szánt (meglehetősen ötlettelenül Hajdúnánás Pletykának) elnevezett csoportot is görbeházi csatlós működteti – Bódi Judit kívánságának megfelelően.

A népszerű Hajdúnánási Pletyka a hajdúnánási lakosok számára elveszett.
Elfoglalta a Bódi-cenzúra

Ezek a lépések aláássák a helyi nyilvánosság pluralizmusát és a vélemények sokszínűségét, ami elengedhetetlen a demokratikus párbeszédhez. A sajtószabadság nem csupán az újságírók joga, hanem a társadalom egészének érdeke, hiszen csak egy szabad és független média képes biztosítani a hatalom ellenőrzését és a polgárok tájékozottságát.

A Nemzetközi Sajtószabadság Napja alkalmat ad arra, hogy felhívjuk a figyelmét Hajdúnánás lakosainak, hogy minden lehetséges felületen kérjék számon a Bódi-féle vezetéstől a sajtószabadságot, a hírekhez, a város jövőjét érintő döntésekhez való hozzáférést.

Jogot az információkhoz! Stop a cenzúrának!

Álljanak ki a független média védelmében, legyen az a Helyi Televízió, a helyi Hajdúnánási Újság vagy az internetes közösségi felületek.

Forrás:

  • Wikipedia
  • Facebook – Hajdúnánási Pletyka címlap