Az egészséges életmód szorosan összefügg az egészséges ételekkel, amelyeket leginkább friss, természetes és tápanyagdús alapanyagokból érhetünk el. A rövid beszerzési lánc (helyi termelőktől való vásárlás) biztosítja, hogy az élelmiszerek frissebbek, kevésbé feldolgozottak és kevesebb káros adalékanyagot tartalmaznak. A biogazdálkodás pedig fenntartható módon termel egészséges élelmiszereket, vegyszermentesen, megőrizve a talaj és a környezet egészségét.
Nagyjából így foglalja össze a szakirodalom azt, amit Hajdúnánás felelős vezetői megvalósítottak a Kendereskert, mint termelő helyszín, a városi vágóhíd, hűtőház és a Városi Húsbolt segítségével. A beszerzési lánc pedig nem ezernyi kilométer volt. Csupán a görbeházi úton kellett eljutni az Arany János utcáig – ezt egész nyugodtan lehet rövid beszerzési láncnak nevezni.
Olyan minőségű alapanyagokhoz jutottak így a piaci árnál olcsóbban a hajdúnánási lakosok, melyekről sok magyar városban csak álmodoztak az emberek. Nem véletlenül lett minta az országban a Hajdúnánáson megvalósított hústermelési ágazat.
A 2024-es választások utáni bosszúhadjárat első áldozata a Városi Húsbolt lett.
Az új vezetés megszüntette azt a Városi Húsboltot, melyet több ezren kedveltek a városban, ahová nagyon sok család járt bevásárolni., Ki azért, mert kedvező áron találták meg a vasárnapi húsleves alapanyagát, ki azért mert kiváló minőségű, egészséges húsokat vehetett meg a családjának.
Kihasználva azt, hogy minden városi hírszolgáltatót (TV, internetes oldalak) birtokolnak (bitorolnak?), teljesen egyoldalú és hiteltelen információkkal árasztották el az embereket.
A félrevezető hírek kifogásolták az áruk minőségét, a kiszolgálást, a látogatottságot, stb.
Nem is nagyon értették sokan, mi történik, hiszen nem kíséri mindenki figyelemmel mi történik a városházán, egyszerűen csak éli szeretnének szülővárosunkban, úgy, ahogy eddig is:


Ha valaki veszi a fáradtságot és átnézi a Városi Húsbolt oldalát a közösségi médiában (csak gyorsan, mielőtt ezt is letörlik!), láthatja, hogy egyetlen minőség iránti panasz sem volt a működésük alatt!
Érdemes megnézni a véleményeket is! Néhány ízelítőül:



A bolt üzemeltetői arra is figyeltek, hogy nem csak a saját termelésű és feldolgozású áruk legyenek egészségesek, hanem a más beszerzésűek is:

Mi is lehet a jelen vezetés jelmondata (persze csak úgy egymás között, titokban):
- A bosszú minden árat megér?
Pénz pedig van bőven …
De bízzunk benne, pénzzel talán mégsem minden megvehető.
Forrás: Városi Húsbolt Facebook (még működő) oldala (https://www.facebook.com/varosihusbolt/?locale=hu_HU)