Nagyszombat a húsvéti ünnepkör egyik legvisszafogottabb, mégis mély jelentésű napja. Jézus halála utáni napon vagyunk – a történet szerint a teste már a sírban nyugszik, a tanítványok pedig csendben, gyászban és bizonytalanságban várakoznak. A keresztény hagyományban ez a nap a teljes csend és visszavonultság ideje. Nem tartanak szentmisét, a templomok üres oltárral és némán állnak.
A nagyszombat szimbolikája túlmutat a valláson: egyfajta „két világ közti állapot”, amikor valami véget ért, de az új még nem kezdődött el. A nem hívők számára is ismerős érzés lehet ez – a gyász, a várakozás, a bizonytalanság időszaka. Épp ettől válik emberközelivé és méltóságteljessé.
Az este közeledtével azonban változik a hangulat. A húsvéti vigília során (ez egy éjszakai istentisztelet) már feltűnik a fény: gyertyákat gyújtanak, megszólalnak a harangok, és újra megszületik a remény. Ez az átmenet a gyászból az öröm felé.
Nagyszombat tehát nem a látványos ünneplésről szól, hanem a belső csendről és a várakozásról. Azt üzeni: az emberi életben is vannak olyan pillanatok, amikor nem cselekedni kell, csak türelmesen kivárni – és bízni abban, hogy a sötétség után eljön a fény.
Csend és várakozás – mert eljő a fény