Skip to content

1848. március 15-e Hajdúnánáson

  • by

Ma, amikor 1848. március 15-ére emlékezünk, nemcsak a nemzet történelmének egyik legdicsőbb napját ünnepeljük, hanem a szabadság eszméjét és a nemzet öntudatra ébredését is. Ezen a napon indult el az a forradalmi hullám, amely nemcsak a fővárost, hanem az egész országot, így Hajdúnánást is magával ragadta. Városunkba március 23-án érkezett el a forradalom híre és az itt lakók kitörő örömmel fogadták a 12 pontot. Április 17-én a városháza előtt az áprilisi törvények tartalmát is megismerhették a helyiek és ettől kezdve a város elkötelezte magát a forradalom és a szabadságharc ügye mellett.

Hajdúnánás közössége is bekapcsolódott a forradalomba, hiszen a nemzeti egység és a szabadság iránti vágy nemcsak a nagyvárosokat, hanem a kisebb településeket is átjárta. Nemzetőrség alakult, amelybe önként csatlakoztak a nánásiak. Ott voltak a hajdúnánási hajdúk Schwechatnál, a hajdúvárosokból toborzott 53. honvéd zászlóalj keretében Gyulafehérvárnál, majd később Erdélyben Bem mellett. Az 1848 júliusában felállított 52. zászlóalj kötelékében harcoltak Kassánál, Szolnoknál, ott voltak Buda várának bevételénél és a Komárom körüli ütközetekben. Az 1848 őszétől szerveződő Bocskai huszárezred is főként hajdúsági hajdúkból állt. A nánásiak Nánás ősi Bocskai-zászlaját is magukkal vitték a csatába, amelyre újabb dicsőséget hoztak. A város a Függetlenségi Nyilatkozat hírét és a Habsburg-ház trónfosztását is üdvözölte. A szabadságharc sorsát végül az orosz cári intervenció pecsételte meg. Világos után a Hajdúkerület élére császári-királyi biztost neveztek ki és kegyetlen megtorlás és önkényuralom vette kezdetét.

Ma, 177 évvel később, emlékezve 1848. március 15-ére, nemcsak a dicsőséges múlt előtt tisztelgünk, hanem azok előtt az eszmék és értékek előtt is, amelyek akkor születtek, és amelyek ma is irányt mutatnak számunkra. A márciusi ifjak üzenete az összefogás, a kitartás és a tenni akarás erejét, a nemzeti függetlenség és a szabadság szeretetét, valamint egymás megbecsülését hirdeti. Hajdúnánás, ahogyan egykor, úgy ma is része a nagy nemzeti történetnek, és mindannyian büszkék lehetünk arra, hogy városunk lakói is hozzájárultak a magyar szabadságért folytatott küzdelemhez. Napjainkban is fontos, hogy tanuljunk a múlt kihívásaiból, erőt merítsünk őseink bátorságából, és a történelmi tapasztalatokat felhasználva merjünk mi is tenni közösségünk jelenéért, jövőjéért, gyermekeinkért.

Tisztelet a hősöknek!

Kívánok mindenkinek méltó ünneplést a március 15-i nemzeti ünnepen!

(Fotó: Girus Zsolt)